2015. március 23., hétfő
2015. március 22., vasárnap
Törekedni kell arra, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet, de emellett nem szabad elvesztenünk a saját lényegünket. Attól különbözünk egy géptől, hogy szeretünk, gyűlölünk, hibázunk, nem vagyunk tökéletesek, hogy sokszor pont az ellenkezőjét tesszük, mint amit kellene, és holnapra halasztjuk, amit ma is el tudnánk végezni. 🌸🌸🌸
A fekete rózsa...
Élt egyszer egy földműves, feleségével, két lányával. Egyik nap elment a pékségbe. A virágárus bódéja mellett haladt el, mint mindig. Most is megnézte a kínálatot, mint mindig. Egyszerre megakadt a tekintete. Egy csodaszép fekete rózsa volt, amilyet még sohasem látott. Azonnal kiment a fejéből a pékség: megvette a rózsát. Otthon a konyhaasztalra tette egy gyönyörű vázába. Az egész családja álmélkodott: a rózsa szinte megbabonázta őket. Aztán este lefeküdtek aludni. Sűrű, sötét felhők takarták el az eget, süvített a szél. A paraszt felriadt álmából. Különös zajokat hallott. Elhessegetett a fejéből minden rossz gondolatot. Hisz csak a szél rázza az ágakat. Reggel bement a legkisebb lánya szobájába. A kislánynak át volt vágva a torka. Szép, szomorú temetést rendeztek a lánynak. S a gyász kifejezéseként a földműves egy szál fekete rózsát vett az idős nénitől, a virágosbódéban. Otthon egy fekete abroszra helyezte, az abroszt a konyhaasztalra tette. Este lefeküdtek aludni. Szép, csendes este volt. A paraszt éjjel megint furcsa neszelket hallott. Reggel bement a nagyobbik lánya szobájába. A lánynak el volt metszve a torka. Szép, szomorú temetés. A gyászt egy éjfekete rózsa fejezte ki a konyhaasztalon. Mikor a gazda reggel felkelt, holtan találta a feleségét maga mellett. Temetés. Este egy fekete rózsát tett a gyász jelképeként az éjjeliszekrényre. És egy kést a párnája alá. Tiszta volt az ég, a telihold fénye besütött az ablakon. A neszekre a paraszt kinyitotta a szemét. Egy kéz nyúlt ki a rózsából. A kézben egy tőr méretű tövis. Az ember nem tétovázott: egy mozdulattal levágta a kezet. Velőtrázó sikoly töltötte be a kis szobát. Süket csönd maradt utána. Reggel az ember a pékség felé tartott. A virágosbódé mellett haladt el, mint mindig. A virágárusnak hiányzott az egyik keze
Zene
Mit jelent számodra a zene?
A zene számomra egy óriási lehetőség, hogy kiteljesítsem önmagam. Azt hiszem mindenki életében van olyan terület, ahol jónak érzi magát, ahol otthon van. Számomra ez a kiemelt terület a zene. A világot is sokszor ezen a szemüvegen keresztül nézem, gyakran a zene által jutok értékes felismerésekre önmagammal és a külvilággal kapcsolatban. Mindezek mellett a zene számomra lehetőség arra is, hogy adhassak más embereknek valamit, amit szépnek, jónak, igaznak gondolok
Igaz barátság
Mit is nevezünk igaz barátságnak? Az a kapcsolat, amikor kölcsönösen megbízol egy emberben. Nem feltétlenül szükséges, hogy mindenben megegyezzen a véleményetek, csak tudjátok elfogadni a másik fél álláspontját is. Akkor vagy részese egy ilyen barátságnak, ha már- már megszokásból, de elmondjátok egymásnak, hogy mi történt veled az utóbbi időben, kérdezés nélkül is. Mikor már annyira tudtok bízni egymásban, hogy jót, rosszat megosztotok a másikkal. Nem sértődtök meg, ha éppen nem ér rá a másik fél, mert tudjátok, hogy fogtok még beszélni egymással. Az igaz barátság egy nagyon fontos dolog. Ha van egy igaz barátod, ne hagyd elveszni az éterben apró cseprő dolgok miatt. Gondolj arra, mit megéltetek már együtt:)
Idézet
Az "ember" keménynyakú, büszke egy legény. Nemcsak merészen (vagyis elbizakodottan) szembeszáll a végtelennel, sőt még magának is részt tulajdonít belőle."A lélek halhatatlan!" mondja. Ne firtassuk, hogy mit kelljen léleknek nevezni, csak azt állapítsuk meg, mit jelent az, hogy ez a léleknek nevezett valami halhatatlan. Azt jelenti ugyebár, hogy időben végtelen - de csak az egyik irányba! Mégpedig előremenő irányba. Azt mindenki kell hogy elismerje, hogy visszamenő irányba nagyon is véges - akkor kezdődik, mikor az ember megszületik! Elképzelhet-e olyat, ami egyik irányba véges, a másikba végtelen?! Ez fából vaskarika!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



